Szerintem igen...
Hadd meséljem el nektek egy személyes történetem. Sok évvel ezelőtt a városban, ahol dolgoztam munka után megálltam egy műszaki áruház parkolójában. Úgy parkoltam, hogy közvetlenül a balszélső parkolóhelyre tolattam be. Balról egy közel másfél méter magas sövény húzódott, közvetlenül a parkolóhely mellett. Átlátni nem lehetett rajta.
Tudni kell rólam, hogy én az autót mindig egyes fokozatban hagyom, amikor leparkolok. Akkor azonban nem így tettem. Vásárlás után, mikor visszaültem az autóba, meg sem néztem milyen fokozatban van - mivel "tudtam", hogy egyesben hagytam - rögtön el is indultam. Már nem emlékszem, hogy melyik volt nagyobb meglepetés: amikor hátrafelé indultam el, vagy az, hogy abban a pillanatban, amikor az autó elindult, balról a sövény mögül legalább 50-es tempóval elszáguldott előttem egy másik autó. Én szinte azonnal arra gondoltam, hogy akkor valaki velem volt és vigyázott rám, mert ha akkor - ahogy szoktam egyes fokozatban hagyom az autót és - előre indulok el, akkor nekem jött volna a másik kocsi...
Úgy gondolom véletlenek márpedig valóban nincsenek, mert az ominózus eset előtt és után is előfordult már más szituáció, amikor úgy éreztem, hogy valaki "megmentett".
Ha neked is van hasonló sztorid, akkor küldd el nekünk bátran a http://astropartner.hu/nyeremenyjatek linken található űrlapon keresztül. Nyerhetsz is vele, mert a közönség által legjobbnak ítélt történet egy kedves kis ajándékot fog kapni...